A parlament előtt az ügyfélbarát adóhivatalról szóló törvénytervezet

A parlament előtt az ügyfélbarát adóhivatalról szóló törvénytervezet

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) benyújtotta hétfőn az új, ügyfélbarát adóhivatal kialakításáról szóló törvénytervezetet, egy hatékony, kevésbé bürokratikus szervezet felállítása érdekében, amely segíti adóügyeik intézésében a vállalkozásokat és az állampolgárokat – közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a változások között szerepel egyebek között, hogy 2016-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a háromszintű kormányhivatalból kétszintű központi hivatallá alakul. A felső szinten helyezkedik el a központi irányítás, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok.
Megszűnik a hivatal hét régiós igazgatósága, amelyek munkatársai elsősorban a megyék, illetve a NAV központi irányítás munkáját segítik majd. Az NGM szerint a megyei vám- és adóigazgatóságok összevonásával egyszerűbb lesz az eljárás igazgatósági szinten is, az új szervezeti struktúra pedig garantálja a gyorsabb ügyintézést és az egységes jogértelmezést.
A törvénytervezet szerint 2016-tól a lakosság és a vállalkozások kérelmeit a Fellebbviteli Igazgatóság szakemberei bírálják el.
A NAV vezetésének – amelyet a gazdasági tárca államtitkára és négy helyettes államtitkára lát majd el – a Nemzetgazdasági Minisztériumba integrálásával előtérbe kerül az adóhivatal szolgáltató arca – vélekedett a szaktárca.
Mint írták, a minisztériumba helyezett adóhivatali struktúrát számos OECD- és uniós tagállam alkalmazza. Szakértői vizsgálatok szerint az ilyen típusú felépítés az adózók kezelésében és a végrehajtási mutató javulásában is komoly sikereket hozhat.

(Forrás: mti.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.