Ipar

A tejágazat megerősítésére és a nagyvállalatok beruházási támogatására is a tavalyi többszöröse jut

A magyar tejágazat megerősítésére az idén minden korábbinál magasabb összeget, mintegy 63 milliárd forint támogatást fordít a kormány, a nagyvállalati beruházási támogatás (nbt) keretét pedig ötszörösére emelik, péntektől 15 milliárd forint forrásra pályázhatnak a vállalkozások – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Debrecenben. A tavaly bevezetett nbt támogatási formát rendkívül…

Bokrétaünnepség a lengyel Alumetal komáromi üzemében

Bokrétaünnepséget tartottak szerdán az alumíniumöntvényeket készítő lengyel Alumetal S. A. komáromi üzemében, ahol 2016 őszétől 150 embert foglalkoztatnak majd. Józef Mlocek, az Alumetal Group Hungary Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a komáromi gyár a vállalatcsoport első külföldi beruházása. A legkorszerűbb technológiát használó üzem hulladékfémből készít további feldolgozásra alkalmas alumíniumot, elsősorban autóipari…

Egyre többen veszik igénybe a CSOK-ot

Egyre többen veszik igénybe a CSOK-ot

Rengeteg cikket olvashattunk az elmúlt hónapokban arról, hogy miként kavarta föl 2015 második felétől az egyébként is megélénkülő ingatlanpiacot a Családok Otthonteremtési Kedvezménye. A lakásépítést ösztönző új kormányzati intézkedéseknek köszönhetően remény van arra, hogy az ingatlanpiac megélénkülése mellett az építőipar is új lendületet vehet. A családi otthonteremtési kedvezmény ugyanis nem…

A hegesztőgép kiválasztásának általános szempontjai

A hegesztőgép kiválasztásának általános szempontjai

Az alkalmazni kívánt hegesztőgép kiválasztása előtt érdemes elgondolkodnunk már első nekifutásra is két alapvető dolgon. A kérdés ugyanis nemcsak az, hogy a hegesztőgépet milyen alapanyag összeforrasztására szeretnénk használni. Érdemes alaposan megfontolnunk azt is, hogy otthoni felhasználás során a hegesztőgép milyen gyakran kerül ki a „garázsból”, azaz milyen gyakorisággal kapcsoljuk azt…

Tatán épít telephelyet a Vikom Trans Kft.

A tatai ipari parkban épít telephelyet a hulladékgazdálkodással és -kereskedelemmel foglalkozó Vikom Trans Kft., a társaság egyhektáros területet vásárolt 40 millió forintért az önkormányzattól – mondta az adás-vételt jóváhagyó képviselő-testületi ülés után az ügyvezető az MTI-nek szerdán. Horváth Lajos tájékoztatása szerint a vállalkozás zöldmezős beruházásként irodát, műhelyt, raktárt épít az…

Inkubátorház épül a szegedi lézerközpont mellé

A helyi önkormányzat és az egyetem közös cége inkubátorházat épít a szegedi lézerközpont melletti tudományos parkban, a kutatási eredményeket hasznosító cégek számára – jelentette be Botka László (MSZP) polgármester hétfőn a helyszínen. A tervek szerint 2,5 milliárd forintból megépülő, 5500 négyzetméteres inkubátorházban irodákkal, laborokkal, megfelelő kiszolgáló létesítményekkel tudják fogadni az…

Nyílászáró-gyártás visszaesőben?

Nyílászáró-gyártás visszaesőben?

Az építkezések számának drasztikus visszaesése visszaesésre kényszerítette a nyílászáró-gyártó cégeket is, hiszen az új ablakokat, ajtókat az újonnan épült ingatlanokhoz vásárolták fel korábban. Emiatt ezek a vállalatok, kisebb cégek vagy profilt váltottak vagy sok közülük bezárásra kényszerült. Nagyon sok asztalosipari vállalkozás szűnt meg emiatt az utóbbi évtizedekben. A nyílászárók elavulása…

Januárban 11 százalékkal több autót helyeztek forgalomba, mint egy éve

Az idén januárban 4898 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 11 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban – közölte a Jato Dynamics autóipari információ-szolgáltató cég hétfőn az MTI-vel. Kishaszonjárműből 1356 kelt el januárban, ez egy év alatt 54 százalékos emelkedésnek felel meg. A Jato adatai szerint a legsikeresebb autómárka (személyautó és…

Magához tér-e a magyar bútorgyártás?

Magához tér-e a magyar bútorgyártás?

A hazai bútoripar drasztikus mértékben a 2009-ben beköszöntött válsággal egyidőben esett vissza, ám kisebb visszaesés már a korábbi években is megfigyelhető volt. 2009-ben aztán olyannyira visszaesett a bútorgyártás forgalma, hogy az iparágban dolgozók nagy részét elbocsátották, és még ma is ez az az iparág, ahol szinte lehetetlen elhelyezkedni. A visszaesés…