Duális képzés indul a Szolnoki Főiskolán

Duális képzés indul a Szolnoki Főiskolán

A Szolnoki Főiskola négy szakot hirdetett meg új, gyakorlatorientált formában: a jelentkezők a műszaki menedzser, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök, a pénzügy és számvitel, valamint a turizmus-vendéglátás szakon választhatják a duális képzést 2015 szeptemberétől – közölte a felsőoktatási intézmény rektora az MTI-vel.

Túróczi Imre elmondta: a felvételt nyert hallgatók elméleti képzése a főiskolán, míg a gyakorlati oktatás a négy szak esetében a főiskolával együttműködési megállapodást kötött partnereknél – például a McHale Hungária Kft.-nél, a Merkating Kft.-nél, a szolnoki ipari parkban – történik. Szerepet vállal a képzésben a főiskola tulajdonában levő turisztikai cég, a Tiszaliget Kft., és további cégekkel is tárgyal a főiskola vezetése a képzési programban való részvételről.
A rektor hozzátette, a duális képzések esetén a leendő hallgatónak nemcsak a főiskolára kell felvételiznie, hanem ahhoz a céghez is, ahol a gyakorlatát szeretné tölteni. Az általános felvételi eljárás után – amely semmiben nem különbözik attól, ami a nem duális szakokra vonatkozik – a kiválasztott vállalatnál is jelentkezni kell az adott cég honlapján megadott módon, szeptember 1-jéig.
Sikeres felvétel esetén a vállalat és a jelentkező hallgató munkaszerződést köt arról, hogy a cég a képzés teljes idejére díjazásban részesíti a gyakornokot, mind a vállalati, mind az intézményi periódusok alatt – mondta a rektor.
Túróczi Imre elmondta: a tanévet szeptember első hetében kezdő hallgatók 13 hétig felsőoktatási intézményi képzésben, majd 8 hétig vállalati gyakorlaton vesznek részt, miközben a maradék féléves vizsgáikat is leteszik. Február első hetében ismét 13 hét oktatás következik, majd 14 hét gyakorlat, majd ősszel újra kezdődik a képzési szakaszok váltakozása.
A képzési program a vállalkozásoknak előnyt jelent, hiszen a képzés végén az általuk felkészített munkatárs már teljes értékű dolgozóként foglalkoztatható, nem kell keresni szakembert – hangsúlyozta a rektor, aki a rendszer előnyének tartja azt is, hogy a hallgatók még a tanulmányaik ideje alatt szakmai tapasztalatot szerezhetnek, ennek birtokában pedig előnnyel indulnak a főiskola elvégzése után a munkaerőpiacon.

Forrás: mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.