Eredményes évet zárt a takarékszövetkezeti szektor

Eredményes évet zárt a takarékszövetkezeti szektor

Üzletileg sikeres volt a takarékszövetkezeti szektor számára a tavalyi év; a szövetkezeti hitelintézeti integráció történetében első, az összes szövetkezeti hitelintézet üzleti adatait tartalmazó beszámoló szerint az integráció konszolidált adózás előtti eredménye 3,3 milliárd forintot tett ki, az aktívabb üzleti tevékenység és a szigorú költséggazdálkodás eredményeképpen – közölte a Takarékbank csütörtökön.

A 2015-ös beszámoló szerint a szövetkezeti hitelintézeti csoport mérlegfőösszege 2398 milliárd forintra emelkedett a csatlakozó FHB csoport állományi tételeinek bevonása miatt, amivel az integráció a magyarországi bankszektor egyik legnagyobb szereplőjévé vált.
A közleményben kiemelik, az informatikai fejlesztések eredményeképpen 2015 februárjától már minden takaréknál, összesen 1118 fiókban elérhetők a korszerű befektetési szolgáltatások – állampapírok és befektetési jegyek -, ezzel Magyarország legnagyobb értékpapír-forgalmazói hálózata jött létre. Az integráció tagjai által vezetett értékpapírszámlák száma megháromszorozódott, a lakosságnak és a vállalkozói ügyfélkörnek értékesített befektetésijegy-állomány piaci értéken több mint 25 millárd forinttal nőtt, míg az állampapír-állomány több mint 130 milliárd forintos bővülést ért el névértéken.
A takarékok az új hitelek folyósítása területén növelni tudták piaci részesedésüket tavaly. Az új lakossági hitelfolyósítások volumene csaknem 50 százalékkal nőtt a 2014. évihez képest, a többi között azért, mert a szövetkezeti hitelintézeti szektor aktívan részt vett a devizahitelek kiváltásában, amelyben a takarékok piaci részesedése meghaladta a 30 százalékot.
Az integráció tovább erősítette piaci pozícióját a kis- és közepes vállalatok hitelezése területén, a szövetkezeti hitelintézetek és a Takarékbank több mint 170 milliárd forintnyi új hitelt folyósítottak a kkv-ügyfeleknek 2015-ben.
Bővült tavaly az integráció által a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kínált hiteltermékek köre, a bővülést elősegítette az aktív részvétel is az MNB növekedési hitelprogramjában. A szektor 2015-ben megtartotta piacvezető helyét a befogadott hiteligényléseket és az átadott Széchenyi Kártyákat tekintve.
A következő időszakban kiemelt figyelmet kap a kkv szektor kiszolgálása különféle pénzügyi eszközökkel: elsősorban az MFB Pontokon elérhető visszatérítendő uniós források és egyéb hitelprogramok közvetítése az egyéni és társas vállalkozások számára, valamint a refinanszírozott és támogatott konstrukciók további értékesítése.
A lakossági szegmensben a takarékok a jelzáloghitelek dinamikus értékesítésére, valamint a csok és a kapcsolódó hitelek iránti növekvő lakossági igény kiszolgálására koncentrálnak. A megtakarítások területén a befektetési szolgáltatások iránti kereslet további élénkülése várható, ennek megfelelően elsősorban a befektetési jegyek, a kombinált betéti termékek, illetve az állampapírok értékesítése áll az idei év középpontjában – közölte a Takarékbank.
A takarékszövetkezeti szektor intézményvédelmi feladatait ellátó Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) csütörtökön tartotta éves közgyűlését. A szervezet közleménye szerint az SZHISZ mérlegfőösszege 167 milliárd forint, saját tőkéje 163 milliárd forint volt tavaly, mérleg szerinti eredménye pedig meghaladta a 12 milliárd forintot.
A közgyűlés döntése alapján a szervezet 2015. évi eredményének (a hozamok) teljes összegét a tartalékba helyezik, tovább növelve ezzel az SZHISZ vagyonát. Az integráció szavatoló tőkéje a tavalyi év végére meghaladta a 326 milliárd forintot, egyebek mellett azért, mert tavaly szeptemberben két új hitelintézet, az FHB Jelzálogbank Nyrt. és az FHB Bank Zrt. is a pénzügyi csoport tagjává vált – közölték.
A lakossági és vállalkozói ügyfelek tavaly csaknem 80 milliárd forintot meghaladóan helyeztek el új pénzt, új megtakarítást a szektorban. Több tízezer új ügyfél választotta pénzügyi partneréül a szövetkezeti hitelintézeteket, a takarékoknál 66 ezer új lakossági és 14 ezer új vállalkozói számlát nyitottak az ügyfelek – hangsúlyozták a közleményben.
A közlemény idézi Németh Lászlónét, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkárát, aki szerint az elért eredmények azt mutatják, hogy az állam jól döntött, amikor a takarékszövetkezeti szektor újjászervezését és megerősítését jelentő integrációs folyamatot alig három évvel ezelőtt elindította.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.