Értékesítette az adóhatóság által lefoglalt pékséget a tulajdonos

Értékesítette az adóhatóság által lefoglalt pékséget a tulajdonos

Eladta komplett pékségét egy vállalkozó Miskolcon, miközben a sütöde gépeit már korábban több tízmillió forintos adótartozás miatt lefoglalta az adóhatóság – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel vasárnap.

Varga Zoltán az esetet ismertetve elmondta: Szerencsen és Miskolcon is volt üzlete annak a pékségnek, amely néhány év alatt több tízmillió forintos adótartozást felhalmozott fel, amelyet többszöri felszólítás ellenére sem fizette meg.
Ezért a NAV végrehajtói lefoglalták a pékségekben lévő ingóságokat – nyújtó- és dagasztógépeket, mérlegeket, kemencéket, ipari hűtőket, bemutató pultokat – azzal a feltétellel, hogy az eljárás befejezéséig a pékség külföldi tulajdonosa használhatja a gépeket, de nem értékesítheti azokat. Ugyanakkor, ha a törvény által biztosított határidőn belül befizeti a tartozását, feloldják a lefoglalt ingóságokat, ellenkező esetben elszállítják és értékesítik azokat.
Mivel a vállalkozás a megadott határidőn belül nem fizette be tartozását, a NAV végrehajtói elrendelték a lefoglalt gépek elszállítását. Mindeközben derült ki, hogy a szerencsi üzletet már bezárta a vállalkozás, a miskolci pékséget pedig az adóhatóság által lefoglalt gépekkel együtt, a tiltás ellenére értékesítette egy másik vállalkozásnak – tette hozzá Varga Zoltán.
A vásárló azt állította, nem tudott a lefoglalásról, a végrehajtókat azonban ez nem akadályozta abban, hogy elszállíttassák a berendezéseket, amelyek értéke csaknem 14 millió forint, s amelyeket elárvereznek.
Az értük kapott összeget a bíróságon perelheti vissza a jóhiszemű vásárló – mondta a sajtóreferens.

(Forrás: mti.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.