Megalakult a Debreceni Startup Kerekasztal

Megalakult a Debreceni Startup Kerekasztal

Innovatív vállalkozások, inkubátorok, finanszírozók, civil szervezetek és szerveződések részvételével megalakult a Debreceni Startup Kerekasztal – jelentette be az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ ügyvezető igazgatója hétfő este, a februári DebTech Meetup találkozón.

Póser Zoltán kiemelte: mind az ECD-központ, mind az startup kerekasztal olyan innovatív ötletek felkarolását tűzte ki célul, amelynek eredményeként “Debrecenben adott legyen minden, hogy a következő Microsoft itt valósuljon meg”.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere elmondta: a városi önkormányzat azért hozta létre az EDC-központot, hogy támogassa a helyi kis- és közepes vállalkozásokat a piacra jutásban, ösztönözze a városban a tőkebefektetéseket és menedzselje a városi pályázatokat.
A polgármester jó kezdeményezésnek nevezte a startup kerekasztal megalakítását, amely együttműködve a várossal és az egyetemmel jelentősen hozzájárulhat a helyi gazdaság fejlesztéséhez.
Póser Zoltán hozzátette: a kerekasztalt 16 szervezet alapította, de várják további vállalkozások csatlakozását.
A szervezet működési formáját márciusban alakítják ki – tette hozzá.

Forrás: mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.